Nickivel úgy gondoltuk, hogy elfoglaljuk magunkat ugyanis a srácok csak két nap múlva jönnek. Azt terveztük, hogy a mai napot itthon töltjük úgy, mint régen és szórakozunk. Az első program az volt, hogy reggel a konyhatündéreset akartam játszani. Palacsintát akartam sütni, de tudni kell rólam, hogy nem tudok jól főzni így az, amit megpróbáltam elégett. A palacsintát inkább kidobtam. Remélem az, fiúk normálisak lesznek. Eddig csak egy normális fiút ismertem. Még Holmes Chapelben amikor még ott laktunk.Úgy beszéltünk, hogy egy lapra írtuk a szöveget majd megmutattuk a másiknak. Elkérte a számom és utána kaptam egy SMS-t. Ő írta. Utána már csak telefonon beszéltünk. Igazából sosem találkoztunk, de jobb is így. Mindig egy jó emlék marad. De nagyon eltértünk a témától. Ott tartottam, hogy Nickivel a kipakolás után úgy döntöttünk egész nap a régi hülyeségeinket csináljuk. Először azt csináltuk, amit a legviccesebbnek tartottunk. Átöltöztünk bikinire és megkerestük azt a szobát, amelyiknek a terasza a beépített medence fölött van. Én voltam a teszt alany én ugrottam először. És tökéletes találat a víz egy kicsit hideg volt, még mert holnap nyit a nyaraló.
- Nem hideg a víz? – kérdezte Nicki. Ismerem Nickit. Ha azt mondom, hogy egy kicsit hideg akkor nem jön.
- Nem hideg, ugorj te is!- hazudtam. Nicki ugrott, de amikor a felszínre ért egy kisebb sikítás hagyta el a száját.
- Nem hideg ugye?- méregetett dühösen.
- Ha azt mondom, hogy egy kicsit hideg nem jössz be. - egy
kicsit gondolkodott majd biccentett, hogy igazam van. Ugráltunk még párat majd
úszkáltunk. Beszélgettünk, majd lélegzet visszatartó versenyt játszottunk.
Mikor már mindketten szétáztunk bementünk felöltöztünk, és a kandallóhoz
mentünk. Beraktuk és meggyújtottuk. Nicki elrohant majd egy pillecukros
zacskóval tért vissza és két nyárssal. A nyársra felszúrtuk a pillecukrot és
megsütöttük.
- Szerinted milyen lesz az One Directional lenni 3 hétig?-
kérdezte Nicki.
- Nem tudom. De remélem, hogy nem olyanok lesznek, mint a
többi vendég. –igazából tényleg nem tudom. Mert ha olyanok lesznek, hogy azt
fogják játszani, hogy ők a szupersztárok akkor nem fogom kibírni. De nagyon
remélem, hogy ennek az ellentéte lesz.
- A többi vendég nem velünk volt egy korú. Ha ők is annyira
őrültek, mint mi akkor biztos jól kijövünk majd. – mondta Nicki.
- Én nem tudom, hogy hogyan fogunk majd kijönni, de az
biztos, hogy holnap te és én elmegyünk vásárolni mielőtt, megjönnek. – mondtam Nickinek aki mosolygott, mivel tudja, hogy nem nagyon szeretek vásárolni, menni. Úgy örült,
hogy este alig engedett elaludni. Reggel én korábban keltem, mint Nicki úgy
hogy megrohamoztam a fürdőt. Megfürödtem, a hajamat összefontam a kilógó
tincseket pedig begöndörítettem. Feltettem alapozót, szempillaspirált. Nicki,
ha meglátna ennél több sminkkel mindjárt egy vödör víz lenne az arcomon, mert
szerinte szép az arcom és nincs szükségem sminkre. Én ezt máshogy gondolom, de
engedelmeskedek neki. Felvettem egy farmer rövidnadrágot egy kék trikót és a
konyhába mentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése