2013. május 18., szombat

8.rész




Majd leugrott…

~* Harry szemszöge *~

- Úristen, Camilla! – kiáltottam, amikor elrugaszkodott a fától. Ő csak nevetett rajtam. A többiek is kifutottak és tátott szájjal nézték, hogy hogyan hal meg az a lány, akivel több, mint 2 hete élünk. Nicki is hangos hahotázásba kezdett. Nem értem min nevet. A legjobb barátnője egy fa tetejéről ugrik le. Becsuktam a szemem és vártam, vártam, hogy mikor fogok egy csapódást hallani. De nem csak egy csobbanás hallatszott. Futottunk a medencéhez, majd beugrottam. A lány csak mosolygott a víz alatt. Már annyira ismerjük egymást hogy tudtunk egymás tekintetéből olvasni és egymásnak mutogattunk.

* Egymás tekintetéből olvasás*
- Jól vagy? –H
- Bólintott – mondta C majd megölelt.
- Megijesztettél – H
- Sajnálom – C – De előled is menekültem, meg ugrani is akartam.
- Oké. De menjünk fel, mert azt hiszik, hogy itt fulladtunk meg.
*Egymás tekintetéből való olvasás vége *

- Cam, tudod, hogy mennyire megijesztettél minket? – ugrott be mellénk Lou, és megölelte Camet.
- Bocsikaa.
- De 2 hét alatt már másodszor! –ugrott be Niall is.
- Még egyszer bocsika. De nem próbáljátok ki ti is?
- Hát dehogynem - egyszerre mondták.
- Harry? – kérdezte Cam.
- Én inkább lefényképezlek titeket. – mondtam és berohantam a gépért. Mire megtaláltam az volt vagy 5 perc. Mikor kiértem már a fa tetején voltak.
- Visszaszámlálás! –üvöltötte Zayn
- 5 4 3 2 1 –mondták egyszerre.
- Ugrááás – üvöltötte Nicki. Ők ugrottak a fényképező kattant és kész lett a kép amin a One Direction, Megan Nicole és Lindsiy Stirling nagyon jól szórakoznak. Lehet, hogy ez a kép az utolsó képek között lesz. 4 nap és itt hagyjuk Camet [ejtsd: Kemet ] és Nickit.
- Megnézitek? –kérdeztem.
- Aha. – mondta Cam majd kiugrott a medencéből és odaállt mellém és megnézte. – Jó lett.
- Szerintem mielőtt akármibe is belekezdenénk, menjetek fel átöltözni. –mondtam
- Oké. – hangzott a válasz egyszerre Nickitől, Camtől, Louistól, Nialltól, Liamtól, Zayntől. 5 perc múlva mindenki száraz ruhában tért vissza és leültünk a kanapéra és a fotelokra.
- Naa kezdődjön a TwittCam! – mondtam.
~* Cam szemszöge*~

Ezekkel a fiúkkal élvezet a TwittCam. Régen is csináltam de azok nem voltak ennyire viccesek.
- És jöjjenek a rajongói kérdések. - mondta Zayn.
- Ezt írta RebekaOfficial: Sziasztok! Nagyon szeretlek titeket és Meganékat is de, hogy hogy találkoztatok? Talán egy Megan Nicole- One Direction klipp készül? – olvasta fel Niall.
- El kell hogy szomorítsalak nem készül semmilyen klipp. Ezzel a két őrült lánnyal csak véletlenül találkoztunk. Ráadásul nem mondták el hogy ők azok! – válaszolt Harry
- livbear kérdezte: Hogy hogy nem ismertétek fel őket?
- Ez a két csaj – mutatott ránk Louis – teljes átalakuláson ment át. Megannak barna volt a haja, Lindsynek meg szőke és teljesen más lett a stílusuk is. – köszönöm Louisnak, hogy nem a rendes nevemet mondta.
- Kérdezte Mia017 : Harry mit értettél azon, hogy két őrült lány?
- Azt hiszem, erre mindannyian tudunk válaszolni. Megan már kétszer szimulálta az ájulást és a halált és mind a kétszer bedőltünk neki. Ja és ugrott ki már ki ablakon is… - mondta Harry
- Szerintem innen levágtátok! –mondta Zayn. Én meg Nicki csak halkan  röhögtünk.Még írtak pár kérdést aztán elköszöntünk tőlük.
- Cam, tényleg veled beszélni akarok! –mondta Harry. Én meg felé fordultam.
- Emlékszel, hogy mi régen ismertük egymást? – bólogattam. -  Én akkor kérdeztem valamit.- kezdett leesni a dolog arról, hogy mit kérdezett… ezért inkább felálltam és messzebb mentem tőle. – Te nemet mondtál erre meg sztár leszel?? –kérdezte már kicsit hangosabban.
-Igen?! – válaszoltám rá de már inkább kérdeztem.
- Fuss Cam Smith! –mondta majd végig kergetett a házon. De anappaliba újra elkapott és elkezdett csikizni.
- Harry… ne! Hagyd… abba! Harry. –mondtam közbe röhögve. Ő ráült a csípőmre és nem engedett felállni. – Megengednéd, hogy felálljak? –kérdeztem.
- Nem. Ez a bosszú. – majd én ott feküdtem a nappali szőnyegén ő meg rajtam ült. Nem is olyan kényelmetlen ez a szőnyeg…
- Szabad megtudni mit kérdezett tőled Göndörke? – kérdezte Liam. De a megszólításon nevetnem kellett.
- Hmm. Göndörke. Ez jó. – majd elkezdtem piszkálni a haját.
- Oké , értjük, hogy tetszik neked Harry haja de megtudhatnánk, hogy mit kérdezett tőled? – mondta már kicsit idegesen Nicki.

- Tetszik a hajam? –kérdezte tőlem Harry
- Aha. Tök jó piszkálni. – mosolyogtam.
- Ne tereld a témát Cam! –mondta Niall.
- Ő – rámutattam Harryre - megkérdezte tőlem Holmes Chapelben, hogy nem-e akarok vele jelentkezni az X-Faktorba.
- Ő – rám mutatott Harry – meg nemet mondott. Illetve elkezdett nekem énekelni, de olyan hamisan hogy bántotta a fülemet. Én meg elhittem neki, hogy nem tud énekelni.
- Így Harry egyedül ment az X Faktorba és veletek rakták egy csapatba. Szerintem nem bánta meg. –mondtam
-  Jól mondod, nem bántam meg. De azért ő nagysága szólhatott volna Holmes Chapelben, és most is hogy egy sztárral vagyunk! –mondta Harry.
- Jó’vanna! –mondtam majd elkezdtem csikizni ő lefordult rólam én meg rá.
- Kicsi a rakááááás! –ordította Nicki és Louis egyszerre. majd ránk ugrottak, amikor Én és Harry nyögtünk egyet. Egyre nehezedett a súly ugyanis Liam, Zayn és Niall is ránk ugrott.
- Srácok leszállhatnátok rólam! –mondta alólam Harry.
- Mi nem! –mondták fölöttem egyszerre.
- Ha ti nem akkor én! –mondtam majd legurultam Harry mellé, így a fölöttem lévők leestek rólunk.
- Köszi – mondta majd megölelt. Igen a földön fekve megölelt. Jól van csak az egyik kezével.
- Nincs mit. – mondtam neki, amikor belenéztem a szép smaragd zöld szemeibe. Még mindig ugyanúgy ragyogtak, ahogy régen. A szép smaragd zöld szemeit kusza, göndör tincsek keretezték, így tökéletessé téve arcát… te úristen! Miket gondolok? Már félek magamtól.
- És mit csináljunk az utolsó előtti napon? –kérdeztem. Furán néztek rám. – Vagyis holnap…- ilyenkor mindenki száját elhagyta egy ’jaaa’.
- Szerintem menjünk le a tengerpartra- mondta Nicki. Mindenki bólogatott. Egyszer csak Harry felállt és megfogta a kezem és a szobája felé kezdett húzni.
- Aztán védekezzetek! –üvöltötte utánunk  Zayn amire az én reakcióm az volt, hogy meg csodálhatta középső ujjam. Beléptünk a szobájába majd leültetett az ágyára. Belenyúlt a zsebébe és onnan egy cetlit nyújtott át Nekem, amin két telefonszám volt.
- Ez mi? – kérdeztem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése